Bárki bármit mond, én hiszek benne.
Az első pár hónapban, amíg próbálkoztunk, valahogy tudtam, hogy nem fog összejönni, biztos voltam benne, hogy majd valamikor tavasszal... És lám!
A pocakomban lévő babákról (illetve akkor még csak egyről) már a 3. héten tudtam, azon típus vagyok, akit hamar elkap a terhességi rosszullét.
Az oldalsávba csináltam egy vonalzót, miszerint 5 hetes 1 naposak vagyunk. Ez még nagyon az eleje, de kitettem. Mert hiszek a gondolat erejében, hiszek abban, hogyha az agyamba betáplálom, hogy nekem igenis ikreim lesznek, akkor nagyon fognak kapaszkodni, és a méhem nem löki ki őket.
Érzem, hogy ebből most nem lesz vetélés, biztos vagyok benne.
Jasonnél nem vezettem naplót, így most külön örülök, hogy még a fontatás előtt elkezdtem, így a babáim minden apró részletet visszaolvashatnak, ami a legelső pillanatuktól kezdve történt velük, velünk.
Végre eljött Veronika barátnőm napja is, kicsi Domino útnak indult a nagyvilág fele!
